boris johnson

Egy éve borult lángba Ukrajna - Nyugati vezetők emlékeznek vissza a háború első óráira

Egy éve borult lángba Ukrajna - Nyugati vezetők emlékeznek vissza a háború első óráira

2022. Február 24-e, hajnali négy óra. Bekövetkezik az, amitől lényegében az egész nyugati világ tartott: becsapódnak az első orosz rakéták az ukrán repülőtereken, kikötőkben és Kijevben. Percekkel később megjelennek az első videók a Fehéroroszországból és a Krím-félszigetről begördülő orosz páncélozott járművekről. A Washnington Post tartalmas írásában a nyugati világ és Ukrajna vezetői mesélnek arról, milyen volt a most egy éves háború első néhány órája.

Nehéz döntésekre készül Sunak, ezek lesznek a fő csataterek

Nehéz döntésekre készül Sunak, ezek lesznek a fő csataterek

Rishi Sunak alig egy hete foglalta el a Downing Street 10-et, de máris olyan kihívásokkal kell szembenéznie, amelyek egyenként is nehéz feladatnak bizonyulnának - hát még együtt. A tory vezető fő prioritása a gazdaság, ahol elődje hibáinak korrigálása mellett több tényezővel is számolnia kell. Sunak nem kertelt első beszédében, kijelentette, hogy nehéz döntések fognak jönni. Kérdéses viszont, hogy végig tudja-e vinni a tűzoltást és a reformokat úgy, hogy ne jusson elődjei sorsára, akiket saját pártjuk buktatott meg, miközben Sunaknak nemcsak a gazdasági mutatókra, hanem pártja, így is történelmi mélységekben lévő támogatottsági mutatóira is figyelnie kell. A Munkáspárt és a brit választók egyre biztosabbak abban, hogy a következő választás után baloldali kormánya lesz az Egyesült Királyságnak, és annyi biztos: Sunak a konzervatívok utolsó "lövése".

Felállt a brit kormány, ők irányítják az Egyesült Királyságot a vérzivataros időkben

Felállt a brit kormány, ők irányítják az Egyesült Királyságot a vérzivataros időkben

Rishi Sunak kabinetének első ülésére ma, brit helyi idő szerint 9:30-kor kerül sor. Sunak tegnap jelölte ki minisztereit, akik közül sokan Liz Truss és Boris Johnson kormányában is megfordultak már. Az új kormányfő igyekszik tehát pártja több csoportjának is kedvére tenni, amely elengedhetetlen kormánya stabilitása szempontjából. Azonban nem mindenki távozott boldogan a Downing Street 10-ből. Sunak vezetőválasztási ellenfele, Penny Mordaunt a kapottnál fontosabb pozícióra vágyott. Mutatjuk, kik a brit kormány legfontosabb tagjai.

Rishi Sunak: Mély gazdasági válsággal nézünk szembe, nehéz döntések jönnek

Rishi Sunak: Mély gazdasági válsággal nézünk szembe, nehéz döntések jönnek

Miután Liz Truss megtartotta búcsúbeszédét, majd ellátogatott a Buckingham-palotába, hogy hivatalosan is közölje lemondását III. Károly királlyal, nem sokkal dél után Rishi Sunak járt a brit uralkodó londoni rezidenciáján. III. Károly felkérte Sunakot a kormányalakításra, az új miniszterelnök pedig a Downing Street 10. előtt tartotta meg első nyilvános beszédét mint kormányfő. Sunak beszédjének központjában a gazdasági válság kihívása állt. A tory vezető jelezte: nehéz döntések fognak jönni. Sunak kommunikációja - ahogyan megválasztása is - egyszerre szólt a brit választópolgárok egészének, illetve egy szűkebb körnek: a tory képviselőknek és a konzervatív szavazóknak. Beszédében jól érezhetően megcímezte a Konzervatív Párttal szemben bizalmatlanok mellett a párton belüli egység szempontjából fontos csoportokat, politikusokat is.

Már ma kiderülhet, ki lesz a következő brit miniszterelnök

Már ma kiderülhet, ki lesz a következő brit miniszterelnök

Ma délután 3-kor kiderülhet, ki lesz az Egyesült Királyságot kormányzó toryk vezetője, így a következő brit miniszterelnök. Ehhez az kell, hogy a párt vezetőválasztásán meghatározott 100 képviselői támogatást csak egy induló érje el. Azonban, ha két jelölt is átlépési a küszöböt, ismét a Konzervatív Párt tagsága dönt arról, ki vezesse nemcsak szervezetüket, hanem Nagy-Britanniát és Észak-Írországot. Amennyiben a két jelölt, Rishi Sunak és Penny Mordaunt is összegyűjti a szükséges támogatást, október 28-án dől el, ki fogja vezetni a politikai káoszba süllyedő országot.

Ítéletet mondtak a britek Boris Johnsonról

Ítéletet mondtak a britek Boris Johnsonról

A pénteken ismertetett legfrissebb felmérés szerint a britek többsége nem szeretné, ha Boris Johnson volt miniszterelnök visszatérne a kormányfői tisztségbe.

Itt az első induló: Penny Mordaunt ismét a miniszterelnöki székre hajt

Itt az első induló: Penny Mordaunt ismét a miniszterelnöki székre hajt

Penny Mordaunt tette meg az első indulási bejelentést, miután Liz Truss lemondott brit miniszterelnöki és tory pártvezetői posztjáról. Mordauntnak 100 tory képviselő támogatását kell megszereznie ahhoz, hogy hivatalosan is jelöltté váljon, az ezért folytatott munkát pedig minden bizonnyal már jóval a bejelentés előtt megkezdte. A hírek szerint Rishi Sunak volt pénzügyiminiszter, illetve a korábbi miniszterelnök, Boris Johnson is ambicionálják a kormányfői pozíciót.

Lemondott az országát káoszba taszító brit miniszterelnök, de ki veszi át a helyét? – Íme az esélyesek

Lemondott az országát káoszba taszító brit miniszterelnök, de ki veszi át a helyét? – Íme az esélyesek

Már azelőtt megindult a találgatás, hogy az Egyesült Királyság kormányfője, Liz Truss lemondott volna, bejelentése óta azonban ez a kérdés foglalkoztatja britek millióit: ki lesz a következő miniszterelnök? A Konzervatív Párt 1922-es bizottságát vezető Graham Brady bejelentése szerint hétfőn indul a jelöltállítás, az induláshoz pedig 100 tory képviselő támogatására van szükség a miniszterelnöki széket ambicionáló politikusoknak. A jövő héten már új vezetője lesz az országnak, a kormányfői pozícióra jelenleg Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Penny Mordaunt frakcióvezető a legesélyesebbek. Egyáltalán nem meglepő módon felmerült az idén megbukó Boris Johnson neve is, aki visszatérésre készülhet. Az ellenzéki pártok vezetői nem elégednek meg a miniszterelnök lemondásával, általános választás kiírását követelik. Amennyiben sor kerülne erre, az minden bizonnyal a Keir Starmer vezette Munkáspárt földcsuszamlásszerű győzelmét eredményezné.

Liz Truss még Boris Johnsont is alul tudja múlni

Liz Truss még Boris Johnsont is alul tudja múlni

A brit választók alig tíz százaléka elégedett Liz Truss miniszterelnök tevékenységével a kedden ismertetett legfrissebb országos felmérés szerint. Az adatok szerint Trussnál még közvetlen hivatali elődje, a sorozatos belpolitikai botrányok miatt nyáron távozásra kényszerített Boris Johnson is sokkal népszerűbb.

Ilyen káoszt még nem látott Britannia – Történelmi váltás jöhet?

Ilyen káoszt még nem látott Britannia – Történelmi váltás jöhet?

Egyre nehezebb a brit miniszterelnök, Liz Truss és az Egyesült Királyságot kormányzó toryk helyzete. Truss még csak nem egészen hat hete vezeti országát, de a közvélemény-kutatások mellett már a Konzervatív Párt parlamenti frakciójában szerveződő lázadás is egyre inkább aláássa tekintélyét. Amennyiben a rebellis csoport tagjai még idén sikerrel járnak, és megbuktatják az egyre nagyobb káoszt okozó Thatcher-rajongó politikust, az történelmi jelentőségű volna: Liz Truss Nagy-Britannia legrövidebb ideig hatalomban lévő miniszterelnökeként vonulna be a történelemkönyvekbe. A Downing Street 10-re esélyesek között Penny Mordaunt és Rishi Sunak mellett más nevek is meg fognak jelenni a brit újságok címlapjain, azonban a Konzervatív Párt vezetése jelenleg nem ígérkezik sikersztorinak. A toryk annyira rosszul állnak az egyre magabiztosabb, kormányzásra készülő Munkáspárthoz képest, hogy Truss sorsán és a technikai kérdéseken túl felmerül: ki lesz az, aki akár egy biztos vereséggel járó választáson is vezetné pártját?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.